Arany - Pénz - Pénz - Arany

FEKTESSE BE MEGTAKARÍTÁSÁT ARANYBA

Amerika a válság felé halad - 2008-as kitekintés

Az USA gazdasága

Hadd legyek nagyon szókimondó. Az USA gazdaságát néhány éven belül eléri a súlyos válság időszaka. Minden olyan fogyasztói gazdaság, amely Visa/Mastercard alapú elkerülhetetlenül kudarcot vall egy ponton, és a kérdés nem az, hogy ez így lesz-e, hanem az, hogy mikor következik be.

Az USA gazdaságát az utóbbi időben önző, és hozzá nem értő emberek irányítják. Egy dologban mindannyian közösek: minden hitelességüket elvesztették a nemzetközi pénzügyi piacokon, hogy más területet ne is említsek. Amikor ezek az emberek beszélnek, akkor már senki sem figyel oda, legalább is komoly dolgokat nem várnak tőlük. Másfelől, ha a kínaiak, vagy Mr. Putyin jelent be valamit, akkor a pénzügyi piacok azonnal reagálnak. Ha átgondoljuk a helyzetet, akkor szomorúan kell megállapítanunk, hogy az USA vezetői egy komédia szereplőivé váltak.

Mr. Paulson, az USA pénzügyminisztere minden bizonnyal olyan ember, akire mindannyiunknak hallgatni kéne. Őt úgy hívják: "az egymondatos ember". Bárhová megy, mindenhol ezt az egy dolgot mondja: "Az USA-nak az az érdeke, hogy a dollár erős legyen". Talán azt gondolja, hogy ha állandóan ezt ismételgeti, akkor lesz olyan, aki hisz majd neki. Ezt a retorikát az elődjétől, Mr. Snow-tól örökölte, aki előzőleg hat évig ugyan ezt mondogatta. A valóság ezzel szemben az, hogy az USA dollár hét év alatt értékének a hatvan százalékát elvesztette a többi fő devizával szemben, és ezzel az "ötven éves hegemóniáját" is. Ezek a fickók szemmel láthatólag nem úgy tekintenek a dollárra, mint mi, többiek.

Mr. Paulson ezt mondta élőben a Fox News-on 2007. augusztus elején: "Az amerikai másodlagos jelzálogpiaci problémát nagy részben kezeltük" - Két héttel ez után a válság elmélyült, és szeptemberben már szintén ő a következőt nyilatkozta: "Az amerikai másodlagos hitelpiaci probléma kezelése több időt fog igénybe venni...". És ez nem vicc.

A hozzá nem értés egy másik kirívó példáját akkor láthattuk, amikor Mr. Boone, a Fed (Amerika központi bankja) legtekintélyesebbnek tartott vezetője ezt mondta: "A dollár esése megmagyarázhatatlan". Ez valami vicc? És ezt a két vezetőt azért fizetik, hogy ilyeneket mondjon!

A rideg valóság: az utóbbi hét évben az USA dollár értékének több mint hatvan százalékát elvesztette az euróval, az angol fonttal, a kanadai dollárral, és a többi devizával szemben. Negyven éve nem volt példa arra, hogy a kanadai dollár (a szomszéd, akinek rekord költségvetési többlete volt) többet érjen, mint az USA dollár.


A deficitóriás

A deficitet (a költségvetési, és a kereskedelmi egyenleg hiányát) senki sem kontrolálja. Az USA-nak jelenleg rekord méretű költségvetési hiánya van, nagyjából 8 billió dollár, és minden hónapban 100 milliárddal növekszik. Az USA kereskedelmi egyenlegének hiánya 50-60 milliárddal növekszik havonta. Ez elég furcsának tűnik, de ha valaki beleássa magát a szövevényes részletekbe, akkor sajnos ezeket a számokat találja.

A legutóbbi hitelválságnak, amelyet Amerika átélt hosszú távú következményei lesznek az eljövendő években. Ha a Fed nullára csökkentené az alapkamatot, hogy a piacok kedvére tegyen, még az is csak késleltetni tudná az elkerülhetetlent.

Az amerikai hitelintézetek zsugorodni kezdtek, miután kemény csapások érték őket az ingatlannal kapcsolatos befektetéseiken keresztül, és ez után jobban meg fogják nézni azt, hogy kinek adnak hitelt, akár fogyasztóról van szó, akár vállalkozásról. Ennek meglesz a hatása a hosszú távú gazdasági növekedésre is. Durván hangzik, de ezt a "hitelfolyamot" le kell szabályozni, és az nem elég, ha csak a Fed próbálja toldozgatni-foltozgatni az ügyet. Valami történik is, de sajnos nem elég gyorsan.

A Fed két malomkő között őrlődik. Emelnie kellene a kamatot, hogy Amerikába vonzza a pénzt, amivel a deficitet fedezni tudják, viszont csökkentenie kellene a kamatot azért, hogy a gazdasági visszaesést megakadályozza. A Fed az utóbbit választotta, hogy a piacok, és a politikusok kedvére tegyen (elvégre 2008-ban választások lesznek), de a válság ettől még be fog következni.

Ki finanszírozza az USA hatalmas adósságát? A kínaiak, a japánok, és az olajban gazdag országok. Hát, ők. Azok, akik a pénzüket USA állampapírokba tartják, amelyek megvásárlásával havonta kifizetik az USA adósságát, illetve akiknek dollárban vannak a tartalékaik. Ezek a fickók idegesek lesznek, amikor azt látják, hogy a dollárjaik naponta olvadnak.

Egy magas rangú kínai tisztviselő nemrégen nyilatkozatot tett Washingtonnak, amelynek én úgy foglalnám össze a lényegét, hogy "Hagyjatok fel azzal, hogy játékpénzt csináltok a dollárból, különben nem finanszírozzuk tovább az orgiáitokat". Szükségtelen mondanom, hogy a pénzpiacok elég vadul reagáltak erre a nyilatkozatra.

Mit jelent a zuhanó dollár az átlag amerikai számára? Azt, hogy egy folyamatos, és láthatatlan infláció van jelen, amely a javak áremelkedésével párosul. Mindkettőt lassan, de biztosan érzékeljük, akár észreveszi ezt az átlag amerikai, akár nem.

A havi állampapír aukciónak van egy mutatószáma, ami egy fontos számadat. Ha ez a számadat egyszer azt kezdi mutatni, hogy a befektetők már nem veszik a kibocsátott állampapírokat, vagyis nem akarják tovább pénzelni az USA hiányát, akkor az ország vezetőinek az alábbi két lehetőségük marad:

1. Máshogyan jutnak pénzhez (az egyetlen általam ismert mód az adók emelése), és/ vagy

2. Egyensúlyba hozzák a költségvetést, és mi mindannyian tudjuk, hogy ehhez milyen jól értenek (a saját csekkfüzetüket legalább is elég jól egyensúlyba tudják hozni)...

Az USA történelmében a hiány időszakai mindig gazdasági visszaesések idejére estek, amely után gazdasági növekedést lehetett ösztönözni. Jelenleg az USA-nak nagyobb a hiánya, mint bármikor, és mindez egy viszonylag jó időszak alatt történik, hála egy haszontalan háborúnak. Viszont az USA így ellövöldözi a puskaporát, még mielőtt a "rossz időszak" egyáltalán beköszöntene. Akik abban hisznek, hogy a "deficit nem számít" hamarosan nagy leckét kapnak a "Közgazdaságtan 1×1-éből".

Az eredmény: A jelenlegi adminisztráció fütyül a deficitre, egyéb komoly ügyekkel együtt, amit hamarosan maguk mögött fognak hagyni. Még nagyjából egy évük van hátra, aztán a legtöbbjüket zsíros állások és céges szerződések várják. Ez az egész akkor már valaki más piszka lesz, nem nekik kell rendbe hozniuk, ezért nem törődnek vele.


Az ingatlanok

Az ingatlanpiaci helyzet olyan só, amit az USA sebeibe szórtak. Az ingatlanpiacon még jó ideig nem látunk majd javulást. "A házam a váram" amerikai álmot úgy elmosta ez a válság, mint homokvárat a dagály. Az, hogy az utóbbi időben az emberek pénzfelvevő automatának használták az otthonukat, komoly következményekkel jár az elkövetkező évekre. (Az átlag amerikai a házára vesz fel fogyasztási hiteleket - a szerk.)


Az USA exportja

Az USA exportjával kapcsolatban gyakran hallok egy vicces mondatot: "A gyenge dollár jót tesz az exportunknak". Erre én azon gondolkodom, hogy miféle exportról van szó? A Nike és Reebok termékeket Kínában készítik, a Ralph Lauren termékeket szintén. A számítógépek esetében ugyanez a helyzet. Oké, talán az amerikai kocsikról van szó. De azokat meg nem lehet eladni az USA-n és Kanadán kívül, és a General Motors egyébként sem tudja kitalálni, hogy hogyan legyen nyereséges, miközben a Toyota rekord profitokat ér el. Erre azt mondják: "Nem, nem, nem. A Fordból sokat eladnak Európában". Igen, ez igaz, és ezek nagyon jó autók. Viszont ezeket meg Spanyolországban gyártják! Jó, elismerem, hogy ott van a Boeing, és a nehézgép gyártás, de az összkép elég sivár. Nos, amennyire tudom, a Budweiser-t még Amerikában gyártják, de én nem vagyok valami nagy sörivó, és az Európai barátaim sem isznak Budweiser-t. Az egyetlen, ami ténylegesen bevételt jelent, az a fegyveripar, és a kapcsolódó tevékenységek, no meg az olajipar, és annak közvetett beszállítói.

A megrögzött hiszékenyeknek mondom: A kereskedelmi egyenleg nem mutatott jelentős változást, miközben a dollár elvesztette értékének 60%-át.

Összegzés: Az USA szép csendben fuldoklik a hatalmas költségvetési, és kereskedelmi hiány, és a botrányosan rossz vezetés miatt, és mindezért hatalmas árat fog fizetni. Végül az amerikai adófizetők fogják kézhez kapni a számlát, ahogy ez mindig lenni szokott, és sajnos a gyerekeink, és azok gyerekei fogják kifizetni.


Az euró

Az eurónak valahol 1.55-nél kellene tetőznie, de ha e fölé a szint fölé emelkedik, akkor a következő szint, ahol megállhat az az 1.80-as, ami a nyolcvanas évek német márkájával megegyező szintnek felel meg. Az euró lassan felzárkózik a dollár mellé, mint kereskedelmi, és tartalékképző funkciókat betöltő deviza. Az Európai Központi Bank még mindig kamatemelési ciklusban van, mert a fő feladata az infláció kordában tartása. Történelmi okai vannak annak, hogy az európaiak ennyire félnek az inflációtól. Soha nem hozott nekik szerencsét. Példaként említhető Németország a 30-as években. A gazdaság helyzete megfelelő terepet adott ahhoz, hogy a legelborultabb agyú buggyantak hatalomra kerüljenek, akiket csak ismert a történelem. Azt hiszem, nem kell neveket mondanom... Ezért Mr. Trichet (az EKB elnöke) nagyon éber az inflációval kapcsolatban, ami éppen most téma Európában. Azonban a jelenlegi erős euró megteszi a magáét. Az EKB kamatemelési ciklusban van, így az euró erős marad, amíg az EKB fenntartja ezt a trendet. Nem hiszem, hogy ez a közeli jövőben megváltozna. Ha lesz is bármilyen gyengülés, az megáll az 1.30-as szintnél, és ha az EKB nem változtat, akkor onnan visszaemelkedik. Természetesen, ha Európát megszállják az idegenek, vagy atomtámadás éri, akkor az euró bezuhanhat...


Az angol font

A font csúcsa valahol 2.15-2.20-nál várható. De ha ezeket a szinteket határozottan áttöri, akkor 2.50 is lehet, mint a nyolcvanas években, amikor Soros György a font "lelkét is kishortolta" (értsd: a font gyengülésére játszva nagy tételben short pozíciókat vett fel, vagyis eladta a fontot - a szerk.). Ezzel ő megcsinálta a szerencséjét, az angol jegybank, pedig kis híján tönkre ment bele. Ez a jelenlegi kitartó font gyengülés akkor fordulhat meg, ha az angol jegybank elkezdi csökkenteni a kamatot. Ez 2008 első negyedévében megkezdődhet, és ha elég sokáig tart, akkor a font 1.70-ig is erősödhet.


Az arany

Már három évvel ezelőtt is publikáltam az aranyról, és mindenkinek azt mondogattam, hogy vegyen aranyat, amikor az ára 350-400 dollár volt, mert el fogja érni az 1000 dollárt.

Technikai szempontból nézve, ha az arany átlépi a 850-et, akkor felmegy 1000-ig, mivel elfogynak a korábbi készletek. Ha markánsan átlépi az 1000-et, akkor felmegy 2000-ig is. A kulcs támasz szintek az 550, és 450 dolláros szintek.

Azt is figyelembe kell venni, hogy ha romlik a geopolitikai helyzet, akkor ez is árfelhajtó tényező az aranyra nézve. Ha, például az USA megtámadja Iránt, akkor az arany ára 3000 dollár is lehet, már ha túléljük a következményeket.

Jó ha tudod: A politikusok GYŰLÖLIK az aranyat, és ez az, amiért összefogtak, és kiléptek az aranysztenderdből. Ez lehetővé teszi számukra azt, hogy korlátlan mennyiségben nyomjanak pénzt, amivel megfinanszírozhatják az "érdekes" elképzeléseiket, és nevetséges ígéreteiket. És így is tesznek... gyártják a pénzt a nap 24 órájában. (Az aranysztenderd megkövetelte, hogy a pénz mögött aranyfedezet legyen - a szerk.)

Mondok egy konkrét számot, ami elgondolkodtató: Az egy uncia aranyra eső forgalomban lévő dollár mennyisége ma tízszer nagyobb, mint amennyi a 70-es években volt.

Az USA már nagyjából két éve nem is adja közre az M3 mennyiségét (az M3 a forgalomban lévő bankjegy, érme, bankbetétek, és egyéb, a gazdaságban pénzként működő tételek egy meghatározott köre - a szerk). Ennek hivatalos oka az, hogy ez "felesleges információ". A valós ok: nem akarják, hogy tudjuk, hogy mennyi pénzt nyomtatnak minden hónapban.


Egy évvel ezelőtt olvastam egy elemzést, amely azt írta, hogy a földön létező arany teljes mennyiségének a kétharmadát már kibányászták az utóbbi 2000 évben. A maradék arany egy része a tenger mélyén van, a többi, pedig a bányákban, ahol egyre mélyebbre kell ásni érte. Ezeknek a bányáknak egy része politikailag instabil országokban van.

Azok az idők már elmúltak, amikor az emberek nyugatra mentek aranyat mosni. Ha ez nem így lenne, akkor az aranymosás lenne a hétvégi hobbim.

Hadd utaljak egy érdekes történelmi tényre. A Római Birodalom csaknem 500 évig létezett. A Birodalom hanyatlása akkor kezdődött, amikor a kereskedelemben, és az áruk és szolgáltatások cseréjében az aranypénzt felváltotta a fémpénz. Miért váltottak? A rómaiak egyszerűen csődbe mentek. Egy ördögi körben találták magukat. El kellett foglalniuk más országokat, hogy elvegyék a javaikat. De ezeket a területeket, és a leigázottakat menedzselniük is kellett, ami forrásokat igényelt. A rómaiak egyszer csak mindenhol ott voltak, viszont nem maradt elég figyelmük és pénzük az otthoniakra. Ismerős???


Az urán

Az olaj korának vége, csak az emberek még nem tudják.

Az urán kora következik, és azt is elmondom, hogy miért.

Egy csendes energiaháború zajlik, amelyet azok az országok fognak megnyerni, amelyek előrelátóak, és megfelelően pozícionálják önmagukat.

A következő 10-15 évben az urán területén óriási fellendülést fogunk látni. Ez a fellendülés már elkezdődött, és az árak szép csendben az ezredfordulós 10 dollárról mára 150 dollárra emelkedtek, és ennek az emelkedésnek még koránt sincs vége. Az ügyes befektetési alapok feltűnés nélkül pozíciókat szereznek az urán részvények piacán, de nem sietnek azzal, hogy külön erre az iparágra épülő befektetési alapot hozzanak létre, amely a tőzsdén is forog. Ha megjelenik egy ilyen, én már ugrom is bele. A trükkös része a dolognak az, hogy az ember a megfelelő részvényt vegye meg.

Hadd mondjak el egy-két dolgot, amit érdemes átgondolni. A franciákra nem úgy gondolnak a világban, mint akik általában nagyon előrelátóak voltak az utóbbi 100 évben, de a nukleáris energiát tekintve igazuk volt, és jelenleg világvezetők a nukleáris energia üzletben. Az USA a franciák közelében sincs. Ugyanis a következő történt: A hetvenes években lezajlott olajár-robbanás idején Georges Pompidou elnök zöld utat adott egy teljes körű nukleáris energiát fejlesztő projekt számára. Nem akarta, hogy Franciaország áram nélkül maradjon, vagy ki legyen szolgáltatva az olajtermelő országok kénye kedvének. Megmondta a franciáknak, hogy 10-15 év múlva az ország majdnem 100%-ban nukleáris energiából fogja fedezni a villamosenergia szükségletét, ami Európában a legtisztább és legolcsóbb energia lesz. Az adó mértéke, amit a franciák az áramért fizetnek egy más kérdés. Ez már Sarkozy problémája! Nos, Pompidou elnök nem hazudott akkor, amikor azt mondta az embereknek, amit azok hallani akartak. Igaza lett. A program tovább folytatódott Valery Giscard D'Estaing ideje alatt is. Ma Franciaország annyi elektromos áramot termel, hogy a szomszédos országoknak is elad belőle, például Spanyolországnak, és Olaszországnak. Franciaország világvezető a biztonságos nukleris erőművek építése, és karbantartása terén. Példának okáért meg lehet nézni az AREVA nevű céget (areva.com).

Mostanság Kína, és Oroszország helyezkedik csöndesen, hogy a jövőjüket biztosítsák. Nos, nem is annyira csöndesen. Kína 30, és 50 közötti nukleáris erőmű építését rendelte meg az Arevától, Oroszország, pedig negyven egynéhányat. Franciaország, Kína, és Oroszország (Putyin előre látásának köszönhetően) uránnal kapcsolatos szerződéseket kötött meg olyan politikailag stabil és uránban gazdag országokkal, mint például Ausztrália, Kanada, és néhány afrikai ország.

Mr. Putyin elégedetten szemlélte, ahogy az amerikaiak Irakban "bénáznak" a demokrácia terjesztésével, vagy éppen lövedékek elől ugranak félre, miközben tömegpusztító fegyvereket keresgélnek (nem tudom, hogy ma éppen melyik az aktuális magyarázat). Mr. Putyin tudta, hogy miközben az USA néhány hordó olajért, és építkezési szerződésekért küzd, megfeledkezik arról, hogy valós energia tervet dolgozzon ki Amerika jövője számára. Így, amikor ténylegesen beköszönt az urán kora, akkor Oroszország csendben csücsül majd, miközben Amerika rájön, hogy mennyire peches, és hogy ismét más országoktól függ az energiát illetően. Mr Bush, és az ő "olajcsapata" addigra már sehol sem lesz. Persze nagyon gazdagon. Amerikának pedig fogalma sem lesz arról, hogy mi történt. Előre sajnálom Amerika elkövetkező generációit.

Íme néhány általam kedvelt részvény: AREVA, BHP BILLITON, CAMECO, MEGA URANIUM, PINETREE CAPITAL. KÉRLEK, HOGY MAGAD IS VÉGEZD EL A SZÜKSÉGES KUTATÁST!!! És, ahogy korábban írtam, ha létrejön olyan befektetési alap, amely ebben az ágazatban működik, akkor úgy ugrok rá, mint szomjas tengerész az olcsó pálinkára.


A víz

Hosszú távú befektetéseidnél vedd fontolóra a stabil, vizet előállító, és a víztisztítással foglalkozó cégeket. A víz ritka dolog lesz, harcok folynak majd érte.

Az USA nagyvárosainak vizi infrastruktúra-rendszere, nem is említve sok más országét, a következő tíz éven belül nagykarbantartásra szorul majd. Ezen a területen világszinten vezető cég a Veolia.


Végül, had idézzem a Rothschild család alapítóját: "Akkor kell vásárolni, amikor az utcán folyik a vér".

Nos ennyi, és sok szerencsét a 2008-as évhez!


(A cikk szerzője Rob Grespi, befektető, közgazdász)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 69
Tegnapi: 35
Heti: 113
Havi: 587
Össz.: 125 993

Látogatottság növelés
Oldal: Amerika a válság felé halad
Arany - Pénz - Pénz - Arany - © 2008 - 2024 - penzarany.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »